Az adathordozók elvesztése jelentős kárt okozhat a cégeknek

Az adathordozók védelme azért is fontos, mert az egyre kisebb, ám mind több adatot tároló eszközök elvesztése jelentős anyagi károkat okozhat a cégeknek, illetve a tulajdonosoknak – közölte a IT-biztonsági technológiával foglalkozó Sicontact Kft.

Az ESET biztonságtechnológiai termékek magyarországi disztribútora, a Sicontact Kft. partnerei és ügyfelei körében végzett felmérést. Az összegzésből kiderül, hogy az 1787 válaszadó 33 százaléka vesztett már el adathordozót, az esetek csaknem felében pedig az eszköz sohasem került elő.

Arra a felvetésre, hogy az adatok védelme érdekében milyen biztonsági megoldást alkalmaznak a tulajdonosok, a megkérdezettek csupán 20 százaléka válaszolta azt, hogy alkalmazáson belüli jelszóval védi dokumentumait, 40 százalék egyszerűen nem tárol bizalmas információt az eszközökön, 26 százalék pedig semmit nem tesz az adatvédelem érdekében. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek 20 százaléka talált már más által elhagyott adathordozót és nagy többségük meg is nyitotta ezek tartalmát.     A közlemény idézi Béres Pétert, a Sicontact Kft. vezető IT tanácsadóját, aki szerint sokkal jobban kellene figyelni és védelmezni az eszközöket és a rajtuk lévő adatokat, például titkosító megoldással, ami által a bizalmas információk nem kerülhetnek illetéktelenek kezébe.

Az ESET közelmúltban végzett angliai felmérése is hasonló eredményeket mutatott: a 22 ezer kabátokban, zakókban felejtett eszközök mindössze 45 százaléka jutott vissza eredeti gazdájához, a maradék mintegy tízezer pendrive és a rajtuk lévő adatok sorsa ismeretlen – olvasható az összegzésben.