Újfajta uniós finanszírozási lehetőség a magyar cégeknek

Újfajta finanszírozási lehetőséget nyújthat a magyar pénzügyi szolgáltatók és vállalatok számára az Európai Stratégiai Beruházási Alapról szóló rendelet, amely uniós garanciát biztosít a kockázatosabb hitelek kihelyezése esetén – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gazdasági tárca pénteki közleménye szerint.

Varga Mihály erről az unió gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) pénteki ülése után beszélt, amelyen a tagállamok elfogadták az Európai Stratégiai Beruházási Alapról szóló rendeletet, amellyel az Európai Beruházási Bank (EIB) finanszírozási repertoárja bővül.

A miniszter hozzátette a tájékoztatás szerint, hogy a magyar álláspont végleges kialakításához szükséges a feltételek, például az állami támogatási szabályrendszer pontos ismerete és a lehetséges magyar érdekeltségű projektek vizsgálata. Varga Mihály szerint további lépésekkel kell segíteni a versenyképesség javítását az unión belül, egyebek mellett az adózási-, munkaügyi-, digitális piaci- és energiaárképzési szabályok módosításával.

Az NGM közleménye ismerteti: az Ecofin által elfogadott jogszabály segítségével nagy infrastrukturális projektek (például kutatás-fejlesztési infrastruktúra, közlekedés, energetika), valamint kis- és középvállalkozások és közepes tőkeerejű vállalkozások juthatnak a garanciával megerősített EIB-forráshoz, a gazdaság fellendítése és a növekedés beindítása érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.